Roma integráció a rendszerváltás után
A különbség az elvárás és a saját viselkedés között
Tanulmányaimból és állampolgári létemből kifolyólag van egy átlagosnak nevezhető rálátásom az országos politikai elit és az ország bizonyos értelmiségi körének cinikus összejátszásárálól.
Tapasztalataim és olvasmányaim értelmezése szerint ezen összeérő kör nemes célokat kitűzve az ország elé, magára nézve semmit nem tart be.
A rendszerváltás óta politikai cél a roma és nem roma mélyszegénységben élő réteg felzárkóztatása, gazdasági és társadalmi integrációja.
Az egyes , néha váltópártian, néha folytonosan a nemzetet irányító kormánypártok mind rengeteg ígérettel és csurranó-cseppenő kegyelemkenyéren tartva őket, számítottak a romák szavazataira.
Ugyebár ezt négyévente csak egyszer kell elnyerni. Szétosztani már a parlamenti, kisebbségi önkormányzatok vezetői oszthatták el. Egyes európai segítséggel megvalósuló konkrét projekten kívül maradt a segély. Fincsi, főleg az uzsorásoknak. Egy cigány, ha dolgozni akar, nem kap állást. Ha nem akar, kap egy alacsony összegű segélyt, ami sokszor a kocsma bevételét gazdagítja, mivel sajnos egyes esetekben (ne általánosítsunk) első a cigi, második a tablettás bor, harmadik a krumpli, negyedik a közüzemi tartozás.
Nyilván nem innen indul a probléma. Van nekünk egy elitünk, aki fölvállalta a helyzet kezelését. Azonnal fülön csípik a "C" osztályt fenntartó iskolákat és kórházakat(nagyon helyesen!), és figyelembe véve az EU és az alapvető erkölcsi követelmények álláspontját, igyekszenek egyenlősdit játszani, azaz hogy iskola=iskola, ami szép és jó.
Az én morális alapelvem, hogy az Ember jó példával járjon elöl, vagy legalább közepessel.
